Még egy napunk volt relaxálással tölteni, úgyhogy ma sem vesztegettük az időt, hanem megreggeliztünk és indultunk újból a kikötőbe.
Mivel a Gaya szigetre nem lehet menni (hacsaknem ott van ember szállása valamelyik üdülőhelyen) még három sziget maradt, amit nem fedeztünk fel.
A Mamutik sziget a legkisebb, mindössze 300 méter hosszú az egyik végétől a másikig. Közeledve a szigethez, úgy látszik mint egy krokodil feje. Kb. 200 méteres partja van a keleti oldalon, de valamilyen vizi cipő szükséges, mert a borotvaéles korallok elvághatják az ember lábát. Ha viharos a tenger, nem nagyon lehet látni semmit, de ha nyugodt a víz, érdemes snorkelelni. Az információk szerint hétköznap nagyon kevesen jönnek ide, úgyhogy igazán nyugalmas, de a véleményekből mégis azt láttam, hogy ez is zsúfolt. Egy kis üzlet/étterem/snorkel bérlőhely, egy ajándéküzlet és egy WC található a szigeten.
A Gaya sziget kistestvére a Sapi sziget, melyet nagytestvérétől egy 200 méteres csatorna választja el, formája olyan, mint egy tehén feje (legalábbis a helyiek Tehén szigetnek hívják). A 25 hektáros, őserdővel borított szigetet a türkisz Szulu tenger öleli körbe. A partvonalat nagyon csúszós kövek veszik körbe, de apály idején át lehet rajtuk sétálni (igaz, négykézláb) a Gaya szigetre. Általában elég tömeg szokott ide jönni, különösen hétvégenként, mert a part igazán gyönyörű. Életmentők őrködnek a parton, és ki van jelölve hol lehet úszni. A csodálatos türkiszkék vízben egész halrajok úszkálnak. Sok mindent lehet csinálni, többek között 5 méter mélyen a tenger fenekén sétálni egy sisakkal a fejeden, amibe egy csövön keresztül vezetik be a levegőt, így búvárkodás nélkül is meg lehet nézni a víz alatti világot. Ugyancsak bérelhető felszerelés, és elég népszerű a fő beachen snorkelelni. Másik érdekes dolog, hogy a két szigetet egy Zip-line köti össze. Mivel az indulási állomás a Gaya szigeten van, először odavisznek egy csónakkal, és onnan lehet kötélen leereszkedni Sapi szigetére. A szigetet körbejárni mindössze 45 percre van szükség. Érdekes módon, bár állítólag sok itt a túrista, még sincs egyetlen étterem sem, csak egyetlen kioszk van, ahol nasikat lehet venni.
Az utolsó sziget, a Sulug, 8,1 hektár területű, és ez a legkevésbé látogatott, talán mert a legtávolabb van Kota Kinabalutól. Egyetlen beache van, egy kis szigetről kinyúló földnyelv. Sajnos nagyon sok szemetet hord ide a víz, amit senki nem visz el. Ha valaki mégis ide akar jönni, mert teljes csendre, nyugalomra vágyik, akkor azt itt valóban megkaphatja.
Fentiek alapján a Mamutik és a Sapi szigetet akartuk ma megismerni, de aztán mégsem két szigetre érvényes jegyet vettünk, hanem csak a Sapi szigetre. Ha kettőt akartunk volna megnézni, túlságosan sietni kellett volna, mert az utolsó csónak 10 perccel 4 előtt van. Nem volt könnyű valami ebédrevalót hozni magunkkal, tegnap este kerestünk, de egyszerűen nem találunk sehol egy olyan közértet, ahol nemcsak chipseket és más nasikat lehet venni. Végül csak találtunk valahol egy zacskó kétszersültet, amihez még volt korábbról maradt tunakrémünk, így ennyi elég lesz ebédre.
Most sem kellett túl sokat várni mielőtt beszállhattunk a csónakba, és először a tegnapi szigetre vittünk utasokat, aztán mentünk a Sapi szigetre. Útközben sajnos valami történt a motorral, így a szigetek között ringatóztunk, míg meg tudták oldani a problémát. Szerencsére nem tartott túl sokáig, bár később újból megálltunk.
Végül csak megérkeztünk. Itt is be kellett fizetni a belépődíjat.
Ez a kis sziget valóban gyönyörű! Homokja sokkal finomabb, mint a tegnapinak volt, a víz is tisztább, és nincs benne annyi kő. Bár még nincs egészen hétvége, mégis elég sokan voltak.
Úgy gondoltuk, először a zipline-ot "tudjuk le", aztán majd a beachen töltjük az időt.
Megvettük a jegyet, aztán várni kellett a ladikra, ami átvitt minket a szomszédes Gaya szigetre.
Ahova megérkeztünk, szép homokos part volt, Vilmos inkább ott akart volna maradni, mert kevesebben voltak. Mégis inkább maradtunk az eredeti tervnél, hogy a zipline után a Sapi szigeten maradunk.
Megkerestük a helyet, ahol a felszerelést ránk rakták, aztán fellépcsőztünk az indulási állomásra. Két pálya van egymás mellett, így együtt siklottunk. A rövid távot nagyon hamar megtettük, legalább 65 km/óra sebességel száguldottunk. Vilmos kb. 2-3 másodperccel előbb érkezett, mint én (valószínű a súly különbség miatt lehetett).
Visszasétáltunk a partra, lecuccoltunk. Bár nem nagyon sütött a nap, de ma is annyira fülledt meleg volt, hogy egyből igyekeztünk a vízbe.
Itt valóban sokkal jobb, mint tegnap volt, nyugodtan lehetett lépkedni és úszkálni. Miután egy kicsit lehűltünk, a parton relaxáltunk.
Későbbre terveztük a snorkelelést, de aztán nem lett belőle semmi, mert az apály miatt olyan alacsony lett a vízállás, hogy nem lehetett messzebbre menni, nehogy az emberek rátapossanak a korallokra. Többen ennek ellenére próbálták áthágni a szabályokat, de kifütyülték őket. Bár olyanok is voltak, akik után már csónakkal is bementek, mégsem voltak hajlandóak kijönni. Egy kicsit furcsa volt, hogy a parti őrnek semmi jogköre nem volt, nem tudott mit csinálni. Nem tudom egyébként milyen korallokat lehetett volna látni, túl sokat vesztettünk-e azzal, hogy sem tegnap, sem ma nem próbáltuk meg.
Egyébként már a part melletti a sekély vízben színes halak úszkáltak, amiket még szabad szemmel is lehetett látni a tiszta vízben.
Még valamennyire a fényképen is látszanak.
Már korábban is sokszor akartam sétálni a tenger fenekén, de Vilmos mindig ellenezte, sajnos ma sem tudtam nála elérni, hogy kipróbáljam.
Az idő nagyon hamar eltelt, nemsokára készülődni kellett, hogy visszatérjünk a szárazföldre. Mivel mindenki az utolsó csónakokkal akar visszatérni, elég tumultus volt, de azért mindenkinek jutott hely.
Ma is taxival tértünk vissza a szállásunkra, és uszkáltunk még egy kicsit a medencében. Mivel holnap van a következő kemény túránk, semmiképpen nem akartunk reszkirozni egy gyomorrontást, így mindenképpen egy megbízható helyen akartunk vacsorázni.
De sajnos én elkövettem egy hibát, aminek nem tudom nem lesz-e valami következménye. Egy kicsit izgultam a holnapi kirándulás miatt, nem tudva, vajon lesz-e magassági betegségem vagy sem. Az orvosommal írattam fel ez ellen tablettát, amiből az információk szerint 24 órával előbb egyet be lehet/kell venni. Gondoltam, ha egy tablettát beveszek, csak nem lesz semmi káros következménye, ha mégsem lenne rá szükségem. A szemüvegem lusta voltam felvenni, és bekaptam egy tablettát, amit annak gondoltam. Már rögtön éreztem, hogy olyan furcsa klór íze van, de azért lenyeltem. Rögtön utána belém csapott a felismerés, hogy ez bizony a víztisztító tabletta volt. Gyorsan elolvastuk a használati utasítás, hogy milyen összetevője van, de arra nézve nem találtuk információt, mi van ha valaki lenyeli (nyilván ilyen hülyeséget nem feltételeztek fel senkiről). A paraszt logikánk azt diktálta, ez gyakorlatilag úgy is bekerül a szervezetbe, csak feloldott állapotban (egy tablettát 1 liter vízben kell feloldani), úgyhogy gyorsan utána küldtem egy liter vizet, hogy legyen miben feloldódnia. Azért Daniellát is felhívtuk, hogy mind ápoló tud-e valami bölcs tanácsot adni, ő is ezt tanácsolta, csak azért azt is mondta, hogy hirtelen ne igyak túl sok vizet, mert az sem jó, ha most 10 perc alatt 2 liter vizet megiszom. Így fogtuk magunkat és elmentünk vacsorázni a Nandosba (most nem mertünk bevállalni semmi helyi specialitást), ahol gondoltuk a minőség megközelíti az európait, és még ott is ittam legalább fél liter folyadékot. Reméltük, hogy semmi baja nem lesz a gyomromnak, és reggelre tökéletesen leszek.
A szokásos esti programunk még hátravolt: a pakolás, mert holnap indulunk egy kétnapos túrára. Már előre megbeszéltük a szálláson, hogy a nagy hátizsákjainkat itthagyjuk, így már eleve csak azt visszük, amire szükségünk lesz. Korán ágyba bújtunk, hogy lehetőséghez képest kipihenten menjünk a holnapi túrára. Lábaim szempontjából sokkal jobban vagyok, mint voltam, de azért még mindig nem az igaziak, így azt nagyon izgulok, hogyan tudom a tervet teljesíteni.
Mivel a Gaya szigetre nem lehet menni (hacsaknem ott van ember szállása valamelyik üdülőhelyen) még három sziget maradt, amit nem fedeztünk fel.
A Mamutik sziget a legkisebb, mindössze 300 méter hosszú az egyik végétől a másikig. Közeledve a szigethez, úgy látszik mint egy krokodil feje. Kb. 200 méteres partja van a keleti oldalon, de valamilyen vizi cipő szükséges, mert a borotvaéles korallok elvághatják az ember lábát. Ha viharos a tenger, nem nagyon lehet látni semmit, de ha nyugodt a víz, érdemes snorkelelni. Az információk szerint hétköznap nagyon kevesen jönnek ide, úgyhogy igazán nyugalmas, de a véleményekből mégis azt láttam, hogy ez is zsúfolt. Egy kis üzlet/étterem/snorkel bérlőhely, egy ajándéküzlet és egy WC található a szigeten.
A Gaya sziget kistestvére a Sapi sziget, melyet nagytestvérétől egy 200 méteres csatorna választja el, formája olyan, mint egy tehén feje (legalábbis a helyiek Tehén szigetnek hívják). A 25 hektáros, őserdővel borított szigetet a türkisz Szulu tenger öleli körbe. A partvonalat nagyon csúszós kövek veszik körbe, de apály idején át lehet rajtuk sétálni (igaz, négykézláb) a Gaya szigetre. Általában elég tömeg szokott ide jönni, különösen hétvégenként, mert a part igazán gyönyörű. Életmentők őrködnek a parton, és ki van jelölve hol lehet úszni. A csodálatos türkiszkék vízben egész halrajok úszkálnak. Sok mindent lehet csinálni, többek között 5 méter mélyen a tenger fenekén sétálni egy sisakkal a fejeden, amibe egy csövön keresztül vezetik be a levegőt, így búvárkodás nélkül is meg lehet nézni a víz alatti világot. Ugyancsak bérelhető felszerelés, és elég népszerű a fő beachen snorkelelni. Másik érdekes dolog, hogy a két szigetet egy Zip-line köti össze. Mivel az indulási állomás a Gaya szigeten van, először odavisznek egy csónakkal, és onnan lehet kötélen leereszkedni Sapi szigetére. A szigetet körbejárni mindössze 45 percre van szükség. Érdekes módon, bár állítólag sok itt a túrista, még sincs egyetlen étterem sem, csak egyetlen kioszk van, ahol nasikat lehet venni.
Az utolsó sziget, a Sulug, 8,1 hektár területű, és ez a legkevésbé látogatott, talán mert a legtávolabb van Kota Kinabalutól. Egyetlen beache van, egy kis szigetről kinyúló földnyelv. Sajnos nagyon sok szemetet hord ide a víz, amit senki nem visz el. Ha valaki mégis ide akar jönni, mert teljes csendre, nyugalomra vágyik, akkor azt itt valóban megkaphatja.
Fentiek alapján a Mamutik és a Sapi szigetet akartuk ma megismerni, de aztán mégsem két szigetre érvényes jegyet vettünk, hanem csak a Sapi szigetre. Ha kettőt akartunk volna megnézni, túlságosan sietni kellett volna, mert az utolsó csónak 10 perccel 4 előtt van. Nem volt könnyű valami ebédrevalót hozni magunkkal, tegnap este kerestünk, de egyszerűen nem találunk sehol egy olyan közértet, ahol nemcsak chipseket és más nasikat lehet venni. Végül csak találtunk valahol egy zacskó kétszersültet, amihez még volt korábbról maradt tunakrémünk, így ennyi elég lesz ebédre.
Végül csak megérkeztünk. Itt is be kellett fizetni a belépődíjat.
Ez a kis sziget valóban gyönyörű! Homokja sokkal finomabb, mint a tegnapinak volt, a víz is tisztább, és nincs benne annyi kő. Bár még nincs egészen hétvége, mégis elég sokan voltak.
Úgy gondoltuk, először a zipline-ot "tudjuk le", aztán majd a beachen töltjük az időt.
Megvettük a jegyet, aztán várni kellett a ladikra, ami átvitt minket a szomszédes Gaya szigetre.
Ahova megérkeztünk, szép homokos part volt, Vilmos inkább ott akart volna maradni, mert kevesebben voltak. Mégis inkább maradtunk az eredeti tervnél, hogy a zipline után a Sapi szigeten maradunk.
Megkerestük a helyet, ahol a felszerelést ránk rakták, aztán fellépcsőztünk az indulási állomásra. Két pálya van egymás mellett, így együtt siklottunk. A rövid távot nagyon hamar megtettük, legalább 65 km/óra sebességel száguldottunk. Vilmos kb. 2-3 másodperccel előbb érkezett, mint én (valószínű a súly különbség miatt lehetett).
 |
| Lesiklás után |
Visszasétáltunk a partra, lecuccoltunk. Bár nem nagyon sütött a nap, de ma is annyira fülledt meleg volt, hogy egyből igyekeztünk a vízbe.
Itt valóban sokkal jobb, mint tegnap volt, nyugodtan lehetett lépkedni és úszkálni. Miután egy kicsit lehűltünk, a parton relaxáltunk.
Egyébként már a part melletti a sekély vízben színes halak úszkáltak, amiket még szabad szemmel is lehetett látni a tiszta vízben.
Már korábban is sokszor akartam sétálni a tenger fenekén, de Vilmos mindig ellenezte, sajnos ma sem tudtam nála elérni, hogy kipróbáljam.
Az idő nagyon hamar eltelt, nemsokára készülődni kellett, hogy visszatérjünk a szárazföldre. Mivel mindenki az utolsó csónakokkal akar visszatérni, elég tumultus volt, de azért mindenkinek jutott hely.
De sajnos én elkövettem egy hibát, aminek nem tudom nem lesz-e valami következménye. Egy kicsit izgultam a holnapi kirándulás miatt, nem tudva, vajon lesz-e magassági betegségem vagy sem. Az orvosommal írattam fel ez ellen tablettát, amiből az információk szerint 24 órával előbb egyet be lehet/kell venni. Gondoltam, ha egy tablettát beveszek, csak nem lesz semmi káros következménye, ha mégsem lenne rá szükségem. A szemüvegem lusta voltam felvenni, és bekaptam egy tablettát, amit annak gondoltam. Már rögtön éreztem, hogy olyan furcsa klór íze van, de azért lenyeltem. Rögtön utána belém csapott a felismerés, hogy ez bizony a víztisztító tabletta volt. Gyorsan elolvastuk a használati utasítás, hogy milyen összetevője van, de arra nézve nem találtuk információt, mi van ha valaki lenyeli (nyilván ilyen hülyeséget nem feltételeztek fel senkiről). A paraszt logikánk azt diktálta, ez gyakorlatilag úgy is bekerül a szervezetbe, csak feloldott állapotban (egy tablettát 1 liter vízben kell feloldani), úgyhogy gyorsan utána küldtem egy liter vizet, hogy legyen miben feloldódnia. Azért Daniellát is felhívtuk, hogy mind ápoló tud-e valami bölcs tanácsot adni, ő is ezt tanácsolta, csak azért azt is mondta, hogy hirtelen ne igyak túl sok vizet, mert az sem jó, ha most 10 perc alatt 2 liter vizet megiszom. Így fogtuk magunkat és elmentünk vacsorázni a Nandosba (most nem mertünk bevállalni semmi helyi specialitást), ahol gondoltuk a minőség megközelíti az európait, és még ott is ittam legalább fél liter folyadékot. Reméltük, hogy semmi baja nem lesz a gyomromnak, és reggelre tökéletesen leszek.
A szokásos esti programunk még hátravolt: a pakolás, mert holnap indulunk egy kétnapos túrára. Már előre megbeszéltük a szálláson, hogy a nagy hátizsákjainkat itthagyjuk, így már eleve csak azt visszük, amire szükségünk lesz. Korán ágyba bújtunk, hogy lehetőséghez képest kipihenten menjünk a holnapi túrára. Lábaim szempontjából sokkal jobban vagyok, mint voltam, de azért még mindig nem az igaziak, így azt nagyon izgulok, hogyan tudom a tervet teljesíteni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése