Bako Nemzeti Park

Mára a Bako Nemzeti Parkot vettük célba, ahova szintén tömegközlekedéssel el lehet jutni kb egy óra alatt. De mivel a recepción nem tudták megmondani, hogy hol állnak meg ezek a buszok, megint a rózsaszín mecsethez kellett volna mennünk, ami elég távol van, és akkor nem is tudtunk volna reggelizni. Így ma is inkább a "Grabot" választottuk. De először elmentünk reggelizni, gyorsan bekaptuk a tegnapival teljesen azonos reggelinket és már indultunk is. Miután elküldtük az igényt a taxira, nem is kellett várnunk, rögtön kaptuk a választ, hogy egy autó a hotel előtt áll. Beszálltunk és már indultunk is. Az út kb. 45-50 percig tartott. Most más irányba mentünk, itt már elég hamar kiértünk a városból, falukon, kis városokon, lakatlan, pálmafás területeken mentünk keresztül. A sofőr megemlítette, hogy ma nem nagyon meleg, hanem nagyon, nagyon, nagyon meleg lesz. Ezt éreztük is, már reggel sem voltak felhők az égen, hanem sütött a nap. Megérkeztünk a csónakok indulási helyére. Rögtön a bejárat után kifizettették velük az oda-vissza csónak jegyet, aztán egy másik ablakhoz kellett menni, ahol a Nemzeti Park belépődíját fizettük ki.

Szerencsére még éppen egy tömeg előtt sikerült megérkeznünk, így nem sokat kellett várnunk az indulásig. Hatan ültünk be a motorcsónakba, ami a nemzeti park főhadiszállásáig vitt bennünket, majd elindultunk a folyón. Hamarosan a folyó kiszélesedett, és beleömlött a tengergbe, így már a tengeren folytatottuk útunkat.

Kb. 30 perc múlva meg is érkeztünk. Kiszállás előtt meg kellett mondanunk, hogy mikorra foglaljuk a visszafelé útat. Az én információim szerint 4 órakor volt az utolsó csónak, kiderült 3-kor. Azt is olvastam az interneten, ha olyan útvonalat tervezünk, ami egy beachnél fejeződik be, akkor onnan is felvesznek bennünket, nemcsak a központi helytől. Sokat nézegettem az útvonalakat, tervezgettem, hogyan lenne a legjobb, végül is sikerült megtervezni egy több útvonalból álló túrát, ami az egyik beachen fejeződik be. Sikerült megegyezni a kapitánnyal, hogy ott vegyen fel bennünket 3 órakor, bár elég borsos árat mondott ezért az extra csónakázásért.

A Bako Nemzeti Park különbözik minden más borneói parktól. 1957-ben hozták létre (a legrégebbi park) a Muara Tebas félszigeten, kb 20 km-re Kuchingtól, mindössze 27 km2 terjeszkedik. Mangrove, meredek sziklák, húsevő növények, vad orhideák, sárganyakú, szarvcsőrű madarak (hornbill), nagyorrú majmok (proboscis monkey), repülő mókosok, szakállas vaddisznók láthatók, ha szerencsés az ember és észreveszi őket. 17 útvonal található a park területén, amelyek nagyon jól vannak jelölve, így nem szükséges vezető, önállóan is lehet kirándulni. Az útvonalak különböző hosszúságúak, némelyik a beachen ér véget. Bár nagyon nagy kísértést jelenthet belecsobbanni a vízbe, de nem nagyon ajánlatos, mert a sós vízben élő krokodillal találhatja magát szembe az ember.
Nem volt könnyű előre eldönteni, hogy melyiken útvonalakat válasszuk, de csak sikerült a döntést meghozni.
Eredendően nagyon szerettem volna legalább két napot és egy éjszakát itt tölteni, hogy jobban bejárhattuk volna  a parkot, és lehetőségünk lett volna az éjszakai világot is egy kicsit megszemlélni. Sajnos hiába próbálkoztam már hónapokkal ezelőtt, nem volt egy szabad hely sem. Most viszont csodálkoztam, hogy már minden le volt foglalva, mert úgy tűnt, nagyon sok szálláshely van.

A szállások mellett megláttuk a területen élő különleges szakállas vaddisznót.

Békésen túrta a földet, nem foglalkozott a túristákkal, bár amikor közelebb mentem, mégis inkább el akart menni.
A központba be kellett jelentkeznünk, és elmondani, beregisztrálni, melyik útvonalakat akarjuk megtenni. Amikor elmondtuk a hölgynek, hitetlenkedve nézett ránk, és azt mondta, ez teljesíthetetlen 3 óráig. Csak a saját felelősségünkre tehetjük, semmi felelősséget nem vállalnak értünk. Kicsit érthetetlennek tűnt, hiszen "mindössze" 12 km volt a túránk, de később rájöttünk, nem említettük a hölgynek, hogy nem akarunk már a központba visszajönni, hanem a partról fog felvenni a csónak. Persze azért én mégis aggódtam egy kicsit, és amikor könnyebb volt az útvonal, akkor megpróbálunk egy kicsit gyorsabban haladni, nehogy tényleg kicsússzunk az időből.

Az irodától elsőként a Lintang Loop Trail-en indultunk el. Ez az egyik leghosszabb útvonal, amit ha csak egy napra jön az ember, ajánlatos megtenni, mert a változatos növényvilágot lehet az úton megfigyelni, köztük a húsevő növényeket is. Meg persze a különböző majmokat, és más állatokat is, ha elég csöndben megyünk, és észrevesszük a lombok között őket.
Szóval elindultunk az útvonalon, és először könnyen haladtunk a lécekből kiépített úton. A hőség már tikkasztó volt. Olvastam, hogy piócák nem találhatók a területen, de szúnyogok annál többen. Ezért inkább hosszú nadrágban indultunk el, Vili hosszú újjú inget is vett fel, én inkább jól bekentem magam szúnyogriasztóval. A könnyű útnak nagyon hamar vége lett, és kezdődött az emelkedő.

Nagyon szerencsések voltunk, hogy minden száraz volt, mert az útak nagy részét kiálló gyökerek borították, amik nedvesen nagyon csúsznak.  A hátizsákunkban azért elvittük a tegnap vásárolt helyi gumi cipőt, ha valahol mégis szükség lenne rá.

Elég gyakran létrákon, vagy lépcsőkön kellett fölkapaszkodni, s egyfolytában a lábunk elé kellett nézni.

Lehetőség sem volt arra, hogy bámészkodjunk, mit látunk, csak akkor, ha megálltunk. Arra egyenlőre még nem akartunk időt vesztegetni, nem tudtuk hogyan tudunk haladni.


Eleinte, ha nehéz is volt az út, de legalább az árnyékos fák között haladtunk. Bár itt is nagyon meleg volt, de mégsem annyira, mint amikor a tűző nap sugarainak voltunk kitéve. Ma valóban melegebb volt, mint általában, és bár nem volt könnyű, de több előnye is volt. A tűző nap miatt nem volt nedvesség, és a levegő páratartalma is teljesen normális volt. Pedig azt mondják, az esőerdőben mindig nedvesség van. Valószínűleg mivel a páratartalom alacsony volt, ennek köszönhetően nem volt egyetlen szúnyog sem. (Pedig minden hozzászólásban tömérdek szúnyogról       olvastam.) De ahogy a szúnyogok elbújtak, ugyanúgy a többi állat is. Az egyetlen vaddisznón kívül semmi mást nem láttunk. Még egy makákó majmot sem, pedig azt mondják, abból nagyon sok van. Hát az állatoknak több eszük volt , ők valahol a hűvösben pihentek, mi pedig kínoztuk magunkat.
Egy idő után kiértünk a lombok védelme alól és kegyetlenül sütött a nap. Szerencsére időnként találtam egy kis patakot, vízfolyást, ahol bemártottam a vízbe egy kis arctörlőt, és azzal hűsítettem magam, amíg meg nem száradt. Ha napos helyen voltunk, a fejemre tettem. Kb. 4,5 km után letértünk a Lintang Loopról a Teluk Pandan Kecil Trail-re. Ez az egyik legnépszerűbb út, levezet a nagyon látványos partra, ahol homokkő formátumok láthatók. Úgy terveztem, hogy előtte még teszünk egy kis kitérőt egy kilátóhoz, ahonnan egy másik beachre, a Teluk Pandan Besar-ra lehet rálátni, ami szintén nagyon szép. De tudva azt, hogy az időnk eléggé ki van számítva, inkább kihagytuk ezt a kitérőt, és folytattuk az útat. Már a távolból gyönyörű kilátást láttunk a partra. Ezen az úton valóban sokan sétáltak, emiatt időnként kerülgetni kellett egymást. Hol fölfelé, hol lefelé mentünk, de ez az útvonal mégsem volt annyira nehéz, de hőség miatt egyre nehezebb volt a gyaloglás.


Végre kb. 2.6 km után megérkeztünk egy helyre, ahonnan leláttunk a partra, de nem voltunk biztosak, hogy magára a beachre le lehet-e menni, mert meredek sziklafal volt alattunk. Tulajdonképpen nem is akartunk volna lemenni, innen is tökéletesen lehetett látni.






A beach északnyugati részén található a híres Bako Sea Stack, egy tengerből kimagasló kőrakás, ami egy kis képzelőerővel olyan mint egy kobra feje. Szerinten a távolban láttuk ezt a sziklát. Igazán közelre jó fotóért csak csónakkal lehet menni, reménykedtünk, hátha a csónakunk majd közel megy, és le tudjuk fotózni.
Ha itt lett volna a végállomásunk, akkor mindenképpen lemásztunk volna, de hogy most meredeken lemenjünk, aztán meg vissza, nem volt nagyon energiánk. Inkább gyönyörködtünk a látottakban fentről, hűsöltünk egy kicsit az árnyákban, ettünk egy kis energia szeletet, és ugyanezen a 2.6 km-en visszatértünk, hogy most már egy másik, a Tajor útvonalon folytassuk az útunkat. Ez az út a Pandan beachre vezet, de előtte érinti a kis Tajor vízesést, ahol meg lehet mártózni.  Ez az útvonal  kb 3.5 km volt. Igazándiból már nem is láttam túl sok különbséget amerre mentünk, minden útvonal egyformának tűnt. Lehet, hogy ilyen szempontból mégis hasznos egy vezető, hogy felhívta volna  a figyelmet, hogy hol, mit érdemes figyelni, milyen növényt láthattunk. Érdekes módon egyetlen virágot sem láttunk, pedig orchideáról is olvastam.

A kicsi húsevő virág

A kancsóka, húsevő virágot is csak teljesen véletlenül vettem észre, először egy egészen kicsi példányt, legközelebb egy nagyobbat. Már alig vártam, hogy végre megérkezzünk a vízeséshez, és belecsobbanhassunk a vízbe, és egy kicsit lehűljünk.







Végre megérkeztünk. A vízesést nem is láttuk, ahhoz valószínűleg tovább kellett volna menni, vagy a száraz idő miatt egyébként is elég kicsi lett volna. Ahol megláttuk a vizet, azonnal átöltöztünk, és már bele is ültünk feküdtünk.

A víz kellemesen hűsített, ücsörögtünk benne egy darabig, egy kis teknős társaságában.  

majd elfogyasztottuk a szegényes ebédünket (sajnos képtelenek voltunk valami értelmes kaját venni, úgyhogy nagyon örülök, hogy a három napos túrára Angliában bevásároltam a szükséges élelmiszereket). Kicsit még szárítkoztunk, aztán jobbnak láttuk, ha elindulunk és megtesszük az út hátralevő részét, mert hallottuk, hogy nagyon meredek út vezet le a partra. Találkoztunk valakikkel, akik felfelé jöttek, és amikor meghallották, hogy értünk jön egy csónak 3-ra, szerettek volna hozzánk csatlakozni. Reméltük, hogy nem lesz ezzel a kapitánynak gondja, így a részünkről nyitottak voltunk.

Legyalogoltuk az utolsó métereket is az igencsak meredek úton,

és végre megérkeztünk a Tajor Beachre. A View Ranger összesítése szerint  11,9 km-t tettünk meg pihenőkkel együtt öt és negyed óra alatt. Pedig nekünk úgy tűnt, állandóan nagyon sokszor hol le, hol fel mentünk, mégis mindössze 437 m volt a szintkülönbség.

Éppen apály volt, a tenger nagyon messze volt, tudtuk sokat kell gyalogolnunk majd a csónakhoz. Mivel a nedves parton a sportcipőink azonnal besüppedtek, örültünk, hogy nálunk voltak a gumicipők, és át is cseréltük őket.

Még csak fél 3 környékén volt, sétálgattunk egy kicsit, nézegettük a sziklás partot. De mivel a napon annyira meleg volt, inkább letelepedtünk az árnyékban, és vártunk a csónakra. Igazán csak most jutott el a tudatomig, hogy mi történik velünk, ha ígérete ellenére nem jön értünk a csónak. Itt vagyunk a semmi közepén, térerő nélkül, hiába voltak telefonszámaink, senkit nem tudtunk volna elérni. Ha vissza kellett volna gyalogolni a központig, az legalább 5 km lett volna, és mire odaérünk, már nincs egyetlen csónak sem. Itt ragadtunk volna éjszakára, a repülő pedig nélkülünk ment el volna Mulura holnap reggel. Szóval igyekeztem nem pánikolni, hanem inkább bőszen imádkoztam, hogy jöjjön értünk a csónak. És dicsőség az Úrnak, 5 perccel 3 előtt feltűnt a távolban a csónakunk. Begyalogoltunk a vízbe, és nem volt gond a hozzánk csatlakozott 4 utas miatt sem. Végül is ő is jól járt, tőlük is kapott pénzt, mi is jól jártunk, mert egy kicsivel kevesebbet fizettünk.

Sajnos a csónakunk távol ment a parttól, lassítás nélkül, így csak távolról láthattuk a szép partot.

De nem reklamáltunk, örültünk, hogy minden jól alakult.

Mikor visszaérkeztünk a buszmegállóba, éppen bent állt a busz, és kiderült, akárhol megáll, ahol kérjük, Igaz, ülőhely már nem volt rajta, nekem még sikerült hátul egy lépcsőre leülni, de sajnos Vilmosnak végig kellett állni az utat. De nagyon örültünk, hogy a szállodánk sarkán tett ki bennünket.
Igaz, hogy jól elfáradtunk, de még mindent újból be kellett pakolni, külön választva, hogy mi kell majd a 3 napra. Mikor mindennel végeztünk, leugrottunk a folyópartra egy gyors vacsorára. Nyugovóra kell térni, mert holnap nagyon korán kell a repülőtérre mennünk, így azt hiszem képeket majd csak utolólag fogok felrakni, erre már nincs energiám.