Repülés a Mulu Nemzeti Parkba

Már fél 5-kor megjött a taxi, és kevesebb mint fél óra alatt kiértünk a repülőtérre. Ma volt lehetőségünk kipróbálni, hogy milyenek ezek a belföldi járatok. Nem túl nagy távolságra, csupán Muluba akarunk eljutni, ami egy dzsungelben van, és egész egyszerűen nincs útvonal az odajutásra, csak repülővel. És ráadásul még ezen a rövid úton át is kellett szállnunk Miriben, Olvastunk arról, hogy annyira nem pontosak az indulási és érkezési időpontok, de reménykedtünk, hogy nem túl sokat fogunk késni, mert már mára is foglaltunk programot magunknak.

Mulu National Park a legszebb park Borneó szigetén. 529 km2 területen fekszik, két legmagasabb hegycsúcsa a Gunung Mulu (2377 m) és a Gunung Api (1710m). Átlagos évi csapadék mennyiség 4.500 mm. Teljesen száraz évszak soha sincs, de a legkevesebb a csapadék áprilistől szeptemberig. Kb. 2000 különféle növény, 450 páfrányféle, 1700 féle moha, 4000 féle gomba, 115 féle emlős, több mint 200 féle hüllő, 48 féle hal és több mint 20.000 féle bogár és más vérszívó lény található a területen. De a leghíresebb a hatalmas barlangokról, és a hegyes, borotvaéles mészkő formátumokról, a Pinnacles-ről. Híres még a Headhunters’ Trail-ről is, ami egy nehéz, többnapos útvonal a korábbi fejvadász törzsekhez, ahol velük lehet tölteni az éjszakát az úgynevezett hosszú házaikban (az egész törzs egy légtérben lakik). Bár ma már ezek a törzsek nem veszélyesek, de valahogy mégsem vágytam arra, hogy velük töltsek egy éjszakát, különböző koponyák társaságában, így ezt a programot azonnal kilőttük.

Ebben a parkban található a legnagyobb barlang (Deer Cave), 40 Boeing 747-es gép férne el benne, és a leghosszabb barlang is (Lang Caves), több mint 75 km. 2000-ben a parkot az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította. Nagyon érdekes még a fák teteje közelében sétálni egy függőhídon, és onnan megfigyelni a növény és állatvilágot. Itt Muluban található a világon a leghosszabb „canopy walk”, 480 méter hosszú, 20 méter magasságban. Hogy némi útmutatót kapjunk a látottakról, 10,30-ra foglaltunk le egy vezetett sétát, és ehhez mindkét járatnak időben kellett indulnia, hogy megérkezzünk.

Szóval időben kiértünk a repülőtérre, és indulás előtt még bekaptunk valamit reggelire. Járatunk a menetrendnél 10 perccel előbb indult. Ez a repülő még az Európában használt, rövid távú repülőkkel azonos volt. Az út kb. másfél óráig tartott Miriig, majd ott volt kb. fél óránk az indulásig. Ez éppen elég volt a kávézásra, aztán már mehettünk is a géphez.
Ez már a rövid járatokon használatos propelleres repülőgép volt, max. 80 utas számára. A gép egyáltalán nem volt zajos vagy rázós, csupán az indulásnál volt egy kicsit hangosabb a megszokottnál. Bár csak fél órás volt az út, mégis kaptunk egy kis doboz kakaót és egy kis csomag mogyorót. Örültünk, amikor becsekkelésnél láttuk, hogy a repülő elején volt a helyünk, mert azt gondoltuk, majd elsők között tudunk leszállni, de sajnos a gépnek csak egy ajtaja volt, és az hátul. Így utolsóként szállhattunk le a gépről, és igyekeztünk minél előbb túljutni az útlevél vizsgálaton és megszerezni a beadott csomagjainkat. Mivel ezt az éjszakát Muluban, a Mariott hotelben töltjük, ők vártak bennünket a repülőtéren. Amikor még vártunk a csomagokra, Vilmos kiszaladt megkérni őket, hogy vigyenek el bennünket a Nemzeti Parkba, a csomagjainkat pedig a szállodába. A sofőr intézkedett, és mire kimentünk a csomagjainkkal, már egy külön autót várt bennünket, aki elvitt a kb. másfél km-re lévő Nemzeti Parkba. Nagyon meg voltunk lepődve ezen a kedves gesztuson.

Kb. 5 perccel a program kezdete előtt megérkeztünk a központba, és megnyugtattak, nem kell izgulni, megvárnak bennünket. Így gyorsan elindéztük a hivatalos dolgokat, közben vizet vásároltam, és már készen is indultunk az indulásra. Nagyon örültünk, hogy nem késtük le ezt a programot. Vezetőnk, Don az egyik helyi törzsből való volt. Egyébként sokan dolgoznak közülük a nemzeti parkban.

Elindultunk egy nagyon jól kiépített, deszkákból készült úton. Jó, hogy nagy része árnyékos volt, mert mint eddig mindig, ma is nagyon meleg volt.

 
A vezetőnk útközben felhívta a figyelmünket egy fára, aminek nagyon érdekesen szétágazik a törzse a földközelben. Erre azért van szüksége, mert elég kicsi a gyökérzete a föld alatt, és így tartja biztonságban az igen magas fát.

Megérkeztünk a kötélhíd indulási állomására, felmásztunk 20 méter magasságba. Ez a 480 méter hosszú kötélhíd kb. 10 szakaszra volt felosztva, a szakaszok különböző hosszúságúak voltak, két fa között között felfüggesztve.


Egyszerre csak két ember mehetett rá, mert azért nem volt olyan stabil, erős. Természetesen igencsak lengedezett, mindkét kézzel kapaszkodni kellett, így fényképezésről nem nagyon lehetett szó, csak ha megállt az ember. Nézgelődni sem nagyon lehetett, mert nagyon az ember lába alá kellett nézni, hiszen csak két deszkányi távolság volt a híd szélessége, ami néhány helyen már javításra szorult volna.

Egy idő után már remegett az ember lába, jól esett egy kicsit megpihenni a fák közelében, ahol stabil várakozó hely volt a következő híd előtt. Igazándiból itt sem láttunk semmi állatot, madarakat sem nagyon, ebben a nagy melegben már inkább elbújtak. De azért élveztük.

Miközben visszasétáltunk a központba, még egy viperát is láttunk egy fán. Félelmetes volt belegondolni, hogy bárhol megbújhatnak a levelek között, és reménykedtünk, hogy nem lesz közelebbi találkozásunk velük.

A következő program előtt volt még egy óránk, így ettünk egy kis szerény ebédet, további vizet vásároltunk, mert ebben a nagy melegben sok vízre van szükségünk.

Ez nem egy faág, hanem egy rovar, ami így álcázza magát

A másik program, amit délután 2-re foglaltunk 2 barlangot látogatott meg, a Deer és a Lang Cavet.

A kb. 3 km séta közben láttunk néhány érdekes bogarat, aztán megérkeztünk a megfigyelő állomáshoz, innen csak pár perc sétára volt a Land Barlang.

Mivel nem tudtuk mire számíthatunk a barlangban, mennyire sáros, csúszós, inkább felvettük a korábban vásárolt gumicipőnket.







A barlang a nevét Mr Lang-ról kapta, aki évekkel ezelőtt felfedezte. Bár ez a legkisebb a barlangok között, de mégis nagyon speciális, érdekes sziklaformátumokat, csepkövekek láthattunk, mindenki fajtáziájára bízva, ki mit lát benne.






A barlang nem volt túlságosan kivilágítva, az elemlámpáinkat elfelejtettük magunkkal vinni, de így is láthattuk ezeket a csodálatos, különféle mintázatú, méretű cseppköveket, némelyik a plafonról csüngött, mások a földről növekedtek.

A képek persze a sötét miatt nem tökéletesek, de talán mégis valamit visszaadnak a látottakból.

 

A következő barlang (Deer Cave) bejárata is a közelben volt,  ami hihetetlenül hatalmas. Már a bejárat is jelzi a méreteket, míg egy álagos barlang bejáratának ajtónyi a mérete, itt hatalmas üreg tátongott előttünk. Valaha egy erőteljes, sebes föld alatti folyó folyt itt, ami felolvasztotta a mészkövet, kivájta ezeket a hatalmas üregeket.

Igaz, hogy csak 2 km hosszú, de a magassága vagy szélessége sehol sem kevesebb mint 90 méter, és a fő terem, amit részben természetes fény világít meg, 174 méter széles és 122 méter magas.

Ahol a természetes fény bejön, az egy magasban lévő lyuk, amit ha ügyesen fényképez az ember, egy érdekes profil jelenik meg, azt mondják Abraham Lincoln arconása.

A barlangban legalább 2-3 millió denevér lakik, kb 12 különböző fajhoz tartoznak, aminek ugye egy nagy hátránya is van, a tömérdek mennyiségű guano. Ez egyébként nagyon sok bogárnak ad élelmet. Szerencsére a deszkákból kiépített útat valószínű söpörhetik, mert ott nem volt semmi, csak az út mellett. Az sem olyan volt, mint amit általában trágyának gondol az ember, inkább úgy nézett ki, mint valami jó termőföld. Legalábbis a sötétben úgy láttam. Érdekes módon nem volt az egész barlangban büdös, de néhány helyen, ahol talán vastagabb lehetett a trágya réteg, igen folytó, ammónniás bűzt lehetett érezni. Szerencsére a denevérek még nyugton pihennek a magasban (gondolom lógtak a plafonról), vagy a magasban keringtek, de mivel a barlang annyira magas volt nem lehetett látni őket. Ennek örültem, mert az igazat megvallva, nem nagyon szeretem ezeket az élőlényeket, egyszer-egyszer amikor a kertben a fejem körül repdestek, majd frászt kaptam. Amikor csöndben voltunk, hallhattunk a sustorgásukat, amint egymással kommunikáltak.

Ebben a barlangban nem lehetett cseppköveket látni, itt a hatalmas terek voltak a lenyügözőek.


A barlang látogatás után még egy másik érdekes eseményben lett volna részünk. Minden nap (már amikor az időjárás megfelelő, esőben otthon maradnak, mert nem tudnak jól tájékozódni) 4 és 6 óra között az a hihetetlen nennyiségű denevér kirajzik, mintegy fekete felhőcsíkot rajzolva az égen. Nagyon hasznosak, hiszen egy éjszaka legalább 30 tonnányi szúnyogot lakmároznak meg. (Hogy ezt ki tudta lemérni, és hogyan, az külön kérdés.) A park denevér megfigyelő állomásáról nézhettük volna végig ezt az érdekes jelenséget. Sajnos  mikor kiértünk a barlangból, láttuk, hogy esik az eső. Először csak csendesen, aztán egyre jobban rákezdett, úgyhogy tudtuk, ma nem számíthatunk kirajzásra. Egy kicsit elszomorított, de nem volt mit tenni, kénytelenek voltunk tudomásul venni, hogy az esőerdőben vagyunk, ahol bármikor lehetséges eső. Így hát nem volt értelme várakozni, visszaindultunk. Még jó, hogy betettük a vékony nylon esőkabátjainkat, amik valamennyire megvédtek bennünket. Itt is igen hasznos volt a gumicipőnk, mert a nedves deszka sétány igencsak csúszós volt. Egész úton rendületlenül esett az eső, úgyhogy nem nézelődtünk, hanem inkább szaporáztuk a lépéseinket. A kijáratnál kellett várni egy nyitott buszra, ami a szállodába viszi az embereket, szerencsére mikor megérkezett, csak cseperészett, nem áztunk még jobban el.

Ez a Mariott hotel egy igazi szafari hotel. Nagyon örültünk, hogy most ilyen helyen lehetünk, egyáltalán nem jellemző ránk, hogy utazásaink alkalmával előkelő hoteleket választanánk, mindig inkább a pénztakarékos megoldást választjuk. De ha most lehetőségünk volt Vilmos szállodai tartózkodásaival összegyűlt pontokból  "urizálni", akkor éltünk ezzel a lehetőséggel. A dzsungel közepén, a recepció, várakozó "lobby" egy fedett, de oldalt nyitott terület. Becsekkeltünk, és a hotel alkalmazottja elkísért a szállásunkra, megmutatva az éttermet, uszómedencét, és más luxus szolgáltatások helyét. Csupán azt sajnáltuk, hogy már túl késő volt mindenhez. Nem is egy szobánk, hanem egy lakosztályunk volt a dzsungel közepén. Sajnos az eső újból szakadt, meg már sötét is volt, így nem sétáltunk, hogy jobban körülnézzünk. Este még elmentünk vacsorázni, aztán korán nyugovóra tértünk, mert holnap egy 3 napos túrára indulunk, ami nem kevés energiát kíván tőlünk. Úgyhogy a blogírástól is el voltam tiltva, bár internet hiányában úgysem tudtam volna vele mit kezdeni.
Lefekvés után az agyam egyfolytában azon járt, mihez kezdtünk, ha az eső holnap reggelre sem fog elállni, és törlik a túrát (a túra második napja teljesíthetetlen, ha nem megfelelő az időjárás). Mindenképpen itt kellett volna maradnunk Muluban, mert a repülőnk csak 3 nap múlva van lefoglalva. De igyekeztem nem aggódni, inkább imádkoztunk, hogy elálljon az eső, és hogy legyünk képesek az előttünk álló túrát teljesíteni.