Edzés II.

Lassan összeáll a borneói programunk, és találtunk egy másik hegyet is, amit mindenképpen szeretnénk megmászni. Ez nem olyan magas, de 2.4 km-en kell emelkedni 1200 métert. Ez azt jelenti, hogy sok helyen szinte függőleges, és kötelekkel biztosított létrákon kell felmászni. A videókat megnézve kicsit félelmetesnek tűnik, de a látvány csodálatos, amikor az ember felér a Pinnacles tetejére. Vilmosnak egyelőre még nincs nyugalma arra nézve, hogy valóban meg tudom csinálni, de nagyon szeretném.

A 13-i hétvégén Vilmos Magyarországon volt, de úgy gondoltam, ha ez a hétvége, meg a következő is (amikor én is otthon vagyok) kimarad, az nem túl jó a felkészülés szempontjából. Kerestem valakit, aki jött volna velem, de senkit nem találtam. Aztán azt is láttam, hogy péntekre elég rossz időt jósoltak, ezért úgy nézett ki nem lesz az egészből semmi. Csütörtök este még egy pillantást vetettem az előrejelzésre, már csak ködöt mondott, nem vihart. Gondoltam, ha találok szállást, akkor mégiscsak elmegyek – egyedül. Úgy tűnt, mindenki Walesben tölti ezt a hétvégét, egyetlen nagyon fapados ifjúsági szállást találtam, így lefoglaltam. Gyorsan összepakoltam, megrajzoltam a View Rangeren az útvonalakat, amiket meg akartam tenni, biztonság kedvéért a főbb dolgokat még ki is printeltem, többek között a buszmenetrendet is, ha netalán nem lenne parkoló hely, és busszal kellene eljutnom valahova.

Fél 7 környékén már el is indultam, és nem volt semmi gond, jól haladtam. Walesben, a hegyek közé beérve valóban köd volt mindenfelé. Megérkeztem a parkolóba, ahonnan az Miner’s útvonal indult, és lévén már majdnem 12 óra, a parkolóban bizony egyetlen hely sem volt. Tovább mentem, hogy majd csak valahol meg tudok állni, de kb 4-5 vagy talán több km után volt lehetőségem az út szélén leparkolnom. A közelben láttam is egy buszmegállót, de kiderült, a menetrendet otthon felejtettem. Mikor elővettem a telefont, amire az útvonal le volt töltve, megdöbbenve vettem észre, hogy a telefon teljesen lemerült, pedig este 100 %-ra feltöltöttem. A hegy teljesen ködben volt, most mit csináljak? El merjek indulni egyedül? De ha már ilyen messzire eljöttem, nem akartam feladni. Volt még egy kiprintelt leírás az útvonalról, majd követem azt. Nem tudtam, mikor fog busz jönni, és nem akartam még ennyi plusz km-t a túrához adni, gondoltam megpróbálok stoppolni. Az Úr kegyelméből az első autó megállt, egy kínai család vett fel, és elvittek a parkolóig. Az út elején ki volt írva a figyelmeztetés, hogy vihar várható, de elindultam.

A Miners' és a Pyg útvonal ugyanabból a parkolóból indul, de némi különbséggel jut el a célhoz. Úgy gondoltam odafelé a Miners'-en, visszafelé majd a Pyg úton jövök. Először túl sokat nem láttam a körülöttem lévő tájból, de aztán fokozatosan oszlott a köd.

Már láttam a mellett lévő tavat és a közelbenlévő hegyeket. Ezen az útvonalon nem találkoztam olyan sok emberrel, mint korábban, de aztán utolértem, majd elhagytam egy párt. Ez némi biztonság érzetet adott, hogy nem vagyok egyedül, ha bármi történne. Közben a kiprintelt papírt is elhagytam, és valahogy azt éreztem, hogy az Úr arra akar megtanítani, ha mindent el is veszítek, amiben bíztam, amire támaszkodni akartam, benne megbízhatok.

Az út eleje nagyon könnyű volt, de aztán itt is eljött a nehéz szakasz. Kövek, sziklák, meredek emelkedő, néhol lépcsőzetesen kiképezve. Itt már több emberrel találkoztam, akik jöttek visszafelé. Érdekes módon, bár ma nem volt olyan meleg, mint korábban, de a páratartalom majdnem 100 %-os volt, így mire 2 óra 15 perc múlva felértem a csúcsra, majdnem olyan voltam, mint aki zuhanyzott.

Tartottam egy kis pihenőt, ebédszünetet, és kb. háromnegyed óra múlva elindultam visszafelé.

Egy darabig ugyanazon az úton mentem, majd egy idő után (miután többektől megbizonyosodtam, hogy valóban az az út) rátértem a PyG útra, ami más úton visz le ugyanabba a parkolóba.

Nagyon örültem, hogy nem fordítva csináltam, és nem ezen az úton jöttem fölfelé, mert ez sokkal nehezebb út volt,

sok sziklamászás volt benne. Szép volt a kilátás mindenfelé, a köd itt már teljesen eltűnt.

Mindent összevetve, a csúcson töltött idővel együtt 4 óra 40 perc múlva már lent voltam, pedig az oda-vissza út még egy „fitt, agilis” hegymászó számára is jó 5 órának volt megadva.

Létezik, hogy már fitt hegymászó lennék? :) Nagyon örültem az eredménynek, de nagyon hálás voltam az Úrnak is, hogy megőrzött, hogy nem tört ki a vihar, és a köd sem jelentett különösebb akadályt. Ja, és még azért is hálás voltam, hogy visszafelé sem kellett az extra km-eket legyalogolni, mert ha nem is első autó, de a 3. vagy 4. felvett, és visszavitt az autómig.

Mire a szálláshelyemre értem, gyönyörűen sütött a nap, úgyhogy még egy kicsit sétáltam vacsora előtt. De elég hamar nyugovóra tértem, hogy kipihenjem magam, mert másnap újból meg akartam hódítani a Snowdont.

Egy bőséges reggeli után 9 órakor indultam el a Snowdon Rangers útvonalon. Ez az útvonal oda-vissza 12,8 km, 937 m szintkülönbséggel.

Újból csodálatos idő volt, ragyogó napsütés, és ez nagyon jó volt, mert talán ez az útvonal dicsekedhet a legszebb kilátással.

 

A cikk-cakkos út már az elején is, de aztán  egyre jobban emelkedett. Nagyon meleg volt, és örültem, amikor láttam egy kis patakot, mert bevizeztem egy extra polót, amit hoztam magammal, és hol a fejemre, hol a nyakamba tettem, és ez nagyon sokat segített, hogy hűsítsem magam. Úgy éreztem, bár először egy kicsit nehéznek tűnt az azonnali emelkedő, mégis ma ment a legjobban, nem kellett egyáltalán megállni pihennem, csupán akkor álltam meg, ha fényképeztem, vagy vizet ittam.

Az út, mint eddig mindig, egy idő után nagyon köves volt, ahol nagyon kellett az embernek a lába alá nézni.
Aztán becsatlakozott a Llanberis ösvénybe, ahol szinte annyi ember van, mint egy zarándok úton.

2 óra 13 per múlva immár negyedszer érkeztem fel a csúcsra. Elfogyasztottam az ebédemet, kávéztam, majd 50 perc múlva elindultam lefelé.

 

Hihetetlen volt, de nagyon élveztem ma a túrát, és el sem fáradtam, visszafelé szokszor futottam lefelé.

1 óra 20 perc múlva már meg is érkeztem a parkolóba, bőven volt időm, hogy elmenjek Beddgelertbe, ugyanabba a pubba, ahol múltkor néztük a focit. Sajnos ma nem szerepeltek olyan jól az angolok, így végül is csak negyedikek lettek a világbajnokságon.

Még hátra volt a hosszú út előttem, hogy hazaautózzak, de a forgalom most is jó volt, minden gond, dugó nélkül hazaérkeztem.

Mindent összevetve egyértelmű, hogy a gyakorlás sokat segített, minél többedszer tettük vagy tettem meg az útat, annál jobban ment. Biztos, hogy a sima terepen való intenzív gyaloglással is lehet edzeni magunkat, de mégis csak más a hegyi túra.