Semonggoh Rehabilitációs Center és városnézés Kutchingben

Felhős reggelre  ébredtünk, de tudtuk ez nem jelent semmit, napsütés nélkül is nagyon meleg volt. Most tudtunk egy kicsit körülnézni, hol, is vagyunk. A szállás nem egy luxus hotel, de egy minden igényt kielégítő átlagos hely a Sarawak folyó közelében. Ma a Semonggoh Wildlife Rehabilitációs Centerbe akartunk eljutni, ami a Sepilok Orangutan Rehabilitation Centre mellett a legnépszerűbb hely az orangutanok megfigyelésére. Kb. 24 km-re délre van Kuchingtól. 1975 óta gondoznak megárvult, megsérült orángutánokat, amelyeket aztán visszaengednek a vadonba. Ez nem egy állatkert, nem ketrecben vannak az állatok, hanem szabadon. Az etetések idején sokszor azok az egyedek is megjelennek, akiket már visszaengedtek a vadonba. Az orangutánok neve „erdei embert” jelent, ami utal az inteligenciájukra, emberszerű egyéniségükre. Megfigyelték már, hogy szerszámokat tudnak használni, azt megosztják egymással. Kb. 61000 orangután él a világon a vadonban, ebből kb. 54000 él Borneó szigetén. A nőstények 7-8 évente szülnek egy utódot.

A szálláshoz reggelit is foglaltunk, és 7 órakor már megreggelizhettünk, aztán már indultunk is. Eredetileg busszal akartunk menni, de végül is az Über helyi megfelelője, a Grab mellett döntöttük. Bejelentkezés után 2 perccel ott is volt egy autó, és már indulhattunk is. Igaz, hogy drágább volt, mintha busszal mentünk volna, de sok gyaloglást megspóroltunk.

Ugyanazon az útvonalon mentünk, mint ahonnan tegnap jöttünk. A városközpont elég zsúfolt volt, de a közlekedést nem lehet összehasonlítani a Srí Lankaival. A soförők normálisan, a szabályokat betartva közlekedtek, és nem láttunk az autók között cikázó tuk-tukokat.

Kevesebb mint egy óra alatt megérkeztünk a Centerhez. Megvettük a jegyet, és a söfőr még tovább vihetett bennünket a parkolóig, ahonnan már nagyon keveset kellett gyalogolni. Már most nagyon meleg, fülledt volt az idő, úgyhogy egyáltalán nem hiányzott a gyaloglás. Rövid séta után már az etetési területen voltunk, de 9 óráig még volt egy kis idő.
Mi voltunk az első látogatók, így egy kicsit még körbesétáltunk.

Nemsokára egy kicsit távolabb észrevettem egy nagy, hím példányt, amint az árnyékban lustálkodott, de nem mutatott hajlandóságot közelebb jönni.

Visszatértünk az etetési helyhez, ahol nem sokat kellett várni, máris megjelent az első éhes nőstény, és a gyermeke. Annyira türelmetlenek voltak, hogy már idő előtt kaptak egy kis cukornádat, amit nagyon ügyesen meghámoztak, és elfogyasztottak.

Aztán banánt is kaptak, a gondozó kezéből vették el, amit nagyon ügyesen meghámoztak, a héját természetesen nem ették meg.

Nagyon ügyesen mozognak a kifeszített köteleken, mind a négy lábukat ugyanúgy tudják lábként vagy kézként használni. Hol kapaszkodnak, hogy esznek vele. Ez a két orángután volt a leghűségebb, ők végig ott maradtak, és minden kitett ennivalóra azonnal lecsaptak.

A gondozók próbálták a hímet is előcsalogatni a távolból, de annyira lusta volt, hogy még a táplálékért is alig volt hajlandó mozogni.

Azért csak közelebb jött, és kapott banánokat és egy kókuszdiót.

Kiváncsi voltam, hogyan bánik el vele. Nagyon ügyesen lehúzta a szőrős héját, aztán a földhöz csapkodta, hogy a kemény héja feltörjön. A kókuszlét nem itta meg, hanem csak a húsát ette.

Közben azért újabb példányok is megjelentek, a gondozók próbáltak mindegyiknek igazságosan ennivalót adni, mert úgy tűnt némelyik nagyon irigy volt, mindent magának akart. Volt olyan, aki el is zavarta a másikat, mielőtt enni kapott volna.

Idővel egy másik nagy hím is előkerült, ő azért nem volt annyira lusta, mint a másik társa. De úgy tűnt, ők már elég nagyok ahhoz, hogy a kötélen táncolnának. Inkább csak a földön közlekedtek.

Hihetetlen látvány volt, nem győztünk fényképezni. Nem is tudom összesenben hány orángutánt láttunk, az biztos, hogy két hím volt, egy fiatal, kisebb tinédzser, és 5-6 nőstény. A területen bezárva tartanak károm krokodilt is (nem tudom milyen célból), őket is megnéztük, de csak az egyiket láttunk.

Egy óráig tartott az etetés, közben már egy hatalmas tömeg gyűlt össze. Az  orángutánok szinte felfaltak mindent, aztán a „show”-nak vége is volt, és felkértek bennünket a távozásra. Visszasétáltunk az autóhoz, és már 11 előtt újból a szállásunknál voltunk. Nagyon elégedettek voltunk a "Grab" szolgáltatásával, biztosna máskor is igénybe fogjuk venni. Olcsóbb, mint a taxi, és teljesen megbízhatóak.

Délutánra nem volt programunk, csak egy kis céltalan sétálgatás, hogy megnézzük egy kicsit a várost, magunkba szívjuk a hagulatát. Kuching a legnagyobb maláj város Bornó szigetén.  A város egy érdekes egyveleg, megtalálhatók benne az ultramodern üzletközpontok, és az elég szegényes épületek is.

Egyébként a város neve „macskát” jelent, így nem véletlen, hogy a városban látható egy macska szökőkút, egy macska oszlop és a város hatalmas macska szobra is (igazi macskát viszont egyetlen egyet sem láttunk.)

Először ezeket akartuk megtalálni, az első kettőt sikerült.

Ezután a folyó melletti promenaden kezdtük a sétálni,

ahol az információk szerint nagyon sok utcai kaja árus van. Most viszont egyetlen egyet sem láttunk, valószínű inkább az esti órákban indul itt be az élet, amikor szines lámpákal van minden feldíszítve. Mivel a reggelink nem volt valami kiadós, már szerettünk volna valami ebédet találni. Egy-két helyiek által látogatott büfét láttunk, ami nem tűnt valami biztonságosnak.

Később találtunk egy helyet, ahol mégis ki mertünk próbálni egy helyi levest, laksának hívják, sok-sok tésztával, zöldségekkel.

Egészen finom, izletes volt.

A folyóparton áll egy négyszögletes torony, ami 1879-ben épült, védelmi szerepet játszott. Az évek alatt különböző célt szolgált, hol börtön volt, hol bálterem. A közelben látható a régi törvényszék épületkomplexuma, az épületek szintén az 1800-as években épültek.

Különösképpen nem akartunk bemenni sehova, végigsétáltunk egy utcai piacon, ahol vettünk "Adidas campung" helyi gumicipőt, ami állítólag nagyon jó a dzsungel túrára. A templomok vagy a folyóparton lévő indai mecset egyáltalán nem csábítottak bennünket, elég volt kívülről látni őket.

Tegnap említette a recepcionista, hogy innen a rózsaszín mecsettől indult volna a busz, örültünk, hogy inkább taxival mentünk, mert elég messze volt a szállásunktól. A séta egyre nehezebb volt, mert nagyon melegünk volt. Bár a nap nem sütött folyamatosan, de még a folyóparton is alig volt légmozgás, és nagyon nyomott, fülledt volt az idő. Persze még igazán nem pihentük ki az utazás fáradalmait, és a szervezetünk még nem alkalmazkodott ehhez az időjáráshoz.

Egy idő után inkább befizettünk egy egyórás hajókázásra egy kis csónakkal, és inkább a vizen ringatóztunk, ami kellőképpen el is álmosított bennünket.

Miután az egy óra lejárt, úgy gondoltuk, feleslegesen nem kínozzuk magunkat, inkább visszamentünk a szállásra egy pár órát aludni.

7 órakor léptünk ki újból a szálloda ajtaján, és már egy kicsit hűvösebb időre számítottunk. Ezzel szemben szinte még melegebb volt, az épületek is ontották magukból a meleget.

Az interneten láttuk, hogy van egy "foot court", ahol egy halalmas területen több helyről lehet választani a kitett halak, és más tengeri élőlények közül, amit a vevő kívánsága szerint elkészítenek.

Meg is találtuk a megfelelő méretű halakat, amit grillezve, rizzsel és különféle párolt zöldségekkel tálaltak nekünk. Nagyon izletes volt.

Utána még újból kisétáltunk a folyópartra, ami most szines lámpákkal volt díszítve, és valóban tele volt különböző étkezési lehetőségekkel. De mi már csak egy olyan helyen telepedtünk le, ahol volt wifi, és egy sprite mellett a blogomat írhatom. Végre a szellő is kezd egy kicsit fújdolgálni, így most már egy kicsit elviselhetőbb a klíma.